2018.10.17

Szerző: Höflinger Norbert

Miért jó a cégemnek, ha hasznosul a hulladékom?

Hiába ejtünk egyre több szót a környezettudatosság fontosságáról, illetve a környezetszennyezés megállításának fontosságáról, sokan mégsem szívesen foglalkoznak ezzel. Ennek elsődleges oka, hogy a szemétkérdést igazából mindenki egy kellemetlenségnek, egy szükséges rossznak tekinti, Amivel foglalkozni kell, de valójában semmi kedve hozzá, mert energiát és pénzt is vesz el, hasznot pedig nem igazán hoz.

Nos, ez az utóbbi állítás az, amit szeretnénk megcáfolni. A szeméttel való foglalkozás, ha okosan csináljuk, ugyanis igenis hozhat hasznot, és nem csak idő- és pénzveszteséget jelent. A hulladékok feldolgozásán ugyanis nagyon sok múlik, és ha erre kellő figyelmet fordítunk, akkor akár még pénzt is csinálhatunk belőle, nem beszélve az egyéb, közvetett előnyökről, amik a céget érhetik, ha általunk a környezettudatos szemléletre.

Befektetést igényel a váltás

A környezet védelme, a környezettudatosság jó dolog, ezt mindenki elismeri. Ennek ellenére sokszor még mindig könyörögni kell a cégeknek, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel egy kicsit aktívabban, és igyekezzenek a tevékenységüket úgy átalakítani, végezni, hogy minél kisebb kárt okozzanak ezzel a környezetnek, és minél kevesebb szemetet termeljenek.

Hogy ennyire nagy ellenállás övezi ezt a kérdést, az leginkább annak köszönhető, hogy minden cégvezető tudja, hogy egy ilyen váltás, illetve átállás befektetést igényel, mind pénzben, mind pedig az energia terén.

Minden cégnél megvannak továbbá a régi bevált szokások, amik alapján dolgoznak. A hulladékkezeléssel kapcsolatban is nyilvánvalóan van egy kialakult szokás, amin ha változtatni akarnak, akkor arra egyrészt időt kell szánni, másrészt energiát, harmadrészt pedig akár némi pénzt is. Macera. És igazából az eddigi módszer is működött, miért is akarnánk rajta változtatni?

Nos, azért, mert érdemes. Ugyanis a cégnek is számos előnye lehet abból, ha sikerül átállni egy olyan hulladékkezelési módszerre, ami a környezetet is kevésbé károsítja.

Hogyan lehet ebből haszna a cégnek?

Egyszer már említettük azt a nézőpontot, hogy mennyit számít a az ügyfelek, a potenciális partnerek, illetve a meglévő partnerek szemében az, ha egy cég környezetbarát. Könnyen lehet, hogy ezen állnak vagy buknak üzletek, még akkor is, ha nem gondolnánk hogy ez így van.

Nagyon sokan vannak úgy vele, hogy ha ugyanazt a szolgáltatást vagy terméket elérhetik egy olyan cégen keresztül is, ami környezetbarátabb szemléletű, akkor inkább azt választják. Éppen ezért megéri ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert sokkal pozitívabb lehet a cég megítélése, ami egyrészt az üzleti életben ilyen módon is segíti, másrészt pedig a legjobb szakemberek, illetve munkatársak is szívesebben dolgozhatnak nálunk, ha odafigyelünk ezekre a részletkérdésnek tűnő tényezőkre.

A hulladék feldolgozása emellett szorosan kapcsolódik az újrahasznosításhoz is, ami az egyik legfontosabb környezetkímélő módszer. Ennek során megvalósulhat az is, hogy a meglévő hulladékot nyersanyagokra bontják, a nyersanyagok újra felhasználhatóak lesznek, ennek hála nem kell őket természetes forrásokból pótolni. Ezzel egyrészről kíméljük a természetes forrásokat, másrészről pedig a saját hulladékokból újra tudunk dolgozni, ami adott esetben sokkal olcsóbb megoldás.

És ha már pénznél tartunk, a hulladékfeldolgozó cégek a számukra értékes hulladék elszállításáért még fizetnek is, ezért érdemes ezeket a lehetőségeket áttekinteni. Hiszen akár hasznunk is lehet az általunk termelt hulladékból, mindezt persze úgy, hogy a környezetünknek sem ártunk vele, sőt, kifejezetten jót teszünk, ha szakértő kezek közé adjuk a szemetet, amit termelünk.

Amennyiben kíváncsi rá, az ön hulladékai milyen értéket képviselnek, nyugodtan keressen bennünket!

Ajánlott cikkek